Harmadik rekollekció

Győr

Kezdeti célunk(Bécs) helyett busz híján Győrt céloztuk meg. Költségvetésileg mindenképp kedvező döntés volt, emellett élménygazdagra sikeredett.

A szállás birtokbavétele után kis idővel el is kezdtük azt, amiért idejöttünk, a hittel való foglalkozást. Ennek a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium adott helyet, azon belül is a tetőtérben található diákkápolna.  

Utána szabadidőt kaptunk amit többek között az ebéd megejtésére is kihasználtunk.

Ezt követően folytattuk a munkát, majd annak végeztével elindultunk egy közeli plébániára, ahol a vacsorára került sor, amit külön köszönünk Siska tanár úr feleségének és lányának. 

Ezután egy esti séta és egy kis szabadidő után eltettük magunkat holnapra. Másnap a reggeli után egy foglalkozás, majd osztálymise következett. Dolgunk végeztével várost nézni indultunk, aminek része volt a Szent László látogatóközpont meglátogatása is.

Az ezután következett az ebéd, melyet már lassan mondhatni szokás szerint úgy oldottunk meg, hogy "segélyosztás" után mindenki azzal töltötte meg a gyomrát, amivel akarta. 

Ezután bár nehéz szívvel, de visszaindultunk az apátságba.
A weboldalt Kiss Levente Csaba, osztályunk diákja szerkeszti
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el